top of page

Kuvasz fajtamentés

Frissítve: 2 nappal ezelőtt


Kuvasz
A KUVASZ

Írta: Rubi István


Buga

Egy ismerősöm, aki tudta rólam, hogy bolondja vagyok a kuvasznak, szólt róla.

- Sérülten kóborol a Strázsahegyen egy kuvasz. Nem akarod elhozni?



Elgondolkodtam, vonakodtam. Áááá… van már egy háznál. (Sámán akkor volt bő egy éves) Meg attól hogy nagy és fehér, még nem kuvasz egy kutya. Másnap az ismerősöm mutatott róla egy fotót, amit kocsiból készített telefonnal. A tekintetében megannyi fájdalom és szomorúság látszott, mégis büszkén, méltósággal állt ott, és határozottan nézett a kamerába. Mint egy öreg obsitos katona, aki rengeteg szörnyűséget látott, de

megtörni nem tudta senki és semmi. Elolvadtam azon nyomban. Nem volt már kétely bennem. Megszólított ott a fotón keresztül.


Ezekre az érzésekre, benyomásokra az óta is határozottan emlékszem, annyira belém ivódtak. Kaptam magam, és elmentem megnézni. Ott a szőlőhegyen a pincék és borházak között tengődött azon, amit az odajáróktól kapott. Nem tűnt ellenségesnek, de azért tartott némi távolságot, de azt látni lehetett, hogy a bal mellső lába erősen sérült. Viszont innen már nem volt megállás. Másnap elmentem az állatorvoshoz, hogy kérjek valami nyugtató, bódító szert, ami segít befognom. Mivel a korát és a súlyát is csupán becsülni tudtam, egy óvatos adagot kaptam. Csak a felét adjam neki, ha nem bódul, akkor mehet a másik fele. – mondta az orvos.



Mentett kuvasz
Mentett Kuvaszok


Másodszorra már a fiammal együtt mentünk, abban a hitben, hogy elhozzuk.

Kapott finom csirkehúst, amitől engedékenyebb lett, és hagyta magát megsimogatni. Na, akkor jött a meglepetés, az „előrejelzésekkel” szemben nem szuka volt. Vakartam a fejem, mert egy felnőtt kant bevinni egy másik kan területére, az álmos könyv szerint nem jelent jót. Abból előbb vagy utóbb harc lesz, ami senkinek sem jó. Viszont otthagyni nem tudtam volna. Járt az agyam mi lehet a megoldás, és jött az ötlet, hogy Édesanyám egyedül van, bőven elmúlt 80 éves, oda elkélne egy jó őrző eb. Igaz volt már neki egy kis-közepes termetű keverék (szintén mentett) kutyája, a Frici. Úgy döntöttem, egy

próbát megér. Amíg ezek lejátszódtak bennem, vártam, hogy befogható, szállítható állapotba kerüljön. Nem került. Bódult volt ugyan, de nem annyira, hogy hagyja magát betenni a kocsiba. Nem volt mit tenni, eljöttem, és elmentem Édesanyámhoz megbeszélni vele az ötletemet.


Először ódzkodott, hogy nem győzi ő etetni ezt a nagy melákot. Mondtam, arra nekem lesz gondom. Erre ő, hogy nem bír majd vele. Mondom, akkor megy a háztól. Mármint a kutya. Láttam keresi még a kifogásokat, de nemigen talált többet. Ismerem annyira, hogy tudjam, szereti a kutyákat, és nem fél a nagyobbaktól sem.

Harmadjára az állatorvossal mentem ki a pincesorra. Azt mondta a doki, hogy kb. két éves lehet. Altatta, majd megvizsgálta, ellátta a sérülését. Úgy 8-10 centi hosszú, 3-4 centi széles seb volt a lábán, gyakorlatilag egy darab izomszövet hiányzott onnan.


Elaludt. Be a kocsiba. Sietős út Édesanyámhoz. Mikor megérkeztem vele, éppen kezdett ébredezni. Kivettem, és a hevenyészetten előkészített, de fedett, és védett helyére tettem. Szépen lassan magához tért, és elkezdte felfedezni, hogy hová is került. Pár órát ott voltam vele. Látszott, elfogadja az új otthonát, az ott élőket. A következő napokban rendre mentem hozzá, hogy lássam, miként viselkedik, hogy elássam a sebét, megetessem. Az első perctől kezdve nyugodtan, barátságosan viselkedett. Nem volt semmi atrocitás sem édesanyámmal, sem Fricivel, sem Gyulával a szintén mentett macskával. Beilleszkedett.


Harmadik napon már örömmel, szinte vigyorogva fogadott. Pár hét elteltével történt egy eset, amivel bizonyította, jól döntöttem anno.Édesanyám mesélte: Fiam! Ha nem velem történik meg, nem hiszem el. Ahogy a kiskertjében bogarászva elfáradt, leült az ilyen esetekre odakészített kis székére. Majd amikor fel akart állni, megbillent, és leesett a földre. Buga (ezt a nevet kapta tőlem), odament hozzá, és a fejét odadugva, mintegy támaszként használva az erős testét, segített neki felállni.


Onnantól kezdve nem volt kérdés, kétely. Pedig sokan mondogatták, bolond vagyok, hogy egy ilyen kutyát, egy kuvaszt odaviszek egy idős emberhez. Mert ez nekimegy a saját gazdájának is.


Bolondság. Aki kuvaszos, az tudja mennyire nem igaz.



Kuvasz öriz
Se ki. Se be.


Szóval Buga hazatalált. Szépen szolgált. A hátsó teraszon szeretett feküdni, közel a bejárathoz. Ez is jellemző a kuvaszokra. „Közel” a gazdához, közel a védendőhöz.

Fricivel jól kijöttek. Gyula, a macska pedig a táljából evett, miközben ő a fejét fölé lógatva, felülről nézte. Fricivel hamar megosztották a feladatokat. Mindketten a teraszon, egymás közelében szerettek feküdni, aludni. Frici egy kiszolgált öreg fotelben, Buga pedig a neki készített fekhelyen. Frici volt a strázsa. A legkisebb zajra, rohant a kapuhoz megnézni mi az esemény. Buga először csak figyelt felemelt fejjel, és Frici ugatásából tudta, ha mennie kellett. Akkor viszont nem habozott. Teljes vehemenciájával vágtatott előre. Volt is becsülete a környéken. A szomszédok kifejezetten szerették,

hogy ott van, és jelez. Védte a portát, de amikor velem jött be valaki, azt elfogadta. De csak ha én kísértem. Egyedül senki nem mehetett be sokadjára sem. Mindezeket nem tanulta. Egyszerűen tudta.

Ösztönből.


Bár Édesanyámmal élt, ő etette, az igazi gazdája én voltam. Erre Édesanyám hívta fel a figyelmemet…és tényleg így volt. Bármikor mentem, kitörő örömmel fogadott a kapuban, és az első simogatás után három-négy kört rohant az udvaron boldogságában, majd jött hozzám újra. Egy időben át-átment az egyik szomszédba. Nem értettem a miértjét. Megdupláztam a drótkerítést, és megerősítettem szöges dróttal is. Egyik sem jelentett neki akadályt. Végül villanypásztort húztam körbe a telken. Az megfogta.


Közben kiderült, a szomszédolás oka is. Amikor Édesanyám elment a kisboltba, ami úgy 50-60 méter távolságot jelentett, ő mindenáron utána akart menni.

Sajnos pórázhoz nem tudtam szoktatni, bármennyit is próbálkoztam. Ahogy rákerült, leült, lecövekelt, és nem mozdult. Így sajnos nem tudtam megadni neki azt a szabadságot, amit a többi kutyámnak, de azt hiszem így is boldog életet élt. Volt falkája, volt feladata, volt értelme a létezésének. Amikor Frici elment, átköltözött az utcafronti teraszra. Onnan figyelt mindenre.


Néhány évvel később úgy hozta az élet, hogy Édesanyámat magunkhoz költöztettük. Természetesen nem volt kérdés, hogy Buga, és Gyula is jön. Frici és Sámán addigra már nem voltak velünk. Viszont Buga nem volt autóhoz szokva. Ez komoly kihívást jelentett számomra, ezért kb. két hétig minden nap mentem hozzá etetni, foglalkozni vele, hogy beüljön a kocsiba. Lassan ugyan, de megtörtént a csoda. Beszállt, utazott egy kicsit a környéken, majd kiszállt. Ezt három-négy alkalommal eljátszottuk, míg egyszer meg sem álltunk hazáig. Kiszállt, körülnézett, körbejárt, ismerkedett, és megértette, új otthonra lelt. Ahol ott van mindenki,akit szeret, aki szereti őt. Soha többet nem volt hajlandó autóba ülni.



Mentett kuvasz
Büszke, mentett kuvasz


A szomszédok később mondták el milyen jó volt, amíg ott lakott. Biztonságban érezték magukat.


Viszont itt már elfogadta a pórázt, és nagyokat sétáltunk a környéken. Ekkor volt 11 éves.

Egy évvel később, amikor idekerült a kölyök Suba, azonnal elfogadta, szinte atyáskodott.

Mondjuk nem ez volt az első ilyen tapasztalatom, hogy az idős kan könnyedén befogadja a kölyköt, játszik vele.


Szóval ekkor Buga már idősnek számított, így komótosan mozgott, de sétálni nagyon szeretett. Meg-megállva minden „sms”-nél. Amikor Suba testvére Pihe is idekerült, őt is gyorsan elfogadta. Ha gyerekek voltak nálunk, simogathatták bátran. Soha egyetlen rossz megnyilvánulása sem volt velük szemben.


Ha a két fiatal (Suba és Pihe) viháncolt, néha próbálták bevonni őt is. Volt, hogy sikerült, de ha éppen idegesítették ezzel, egy morgós vicsorgással elintézte. Etetésnél sem volt soha összetűzés közöttük. Hálás volt minden szóért, simogatásért. Megértette, hogy ő nem jöhet sétálni, amikor a két fiatallal mentem. De tudta jól, amikor hazaérünk, ő következik.


Mindent összevetve csak azt tudom mondani, hálás vagyok a Sorsnak, hogy hozzám terelte. Egyetlen percig sem bántam meg, és megannyi boldog percet kaptunk tőle.

Kettő hónapja hagyott itt minket, és egy nagy űrt maga után.Sokszor eszembe jut. Ilyenkor felidézek egy-egy mozzanatot a közös életünkből, és meggyőződésem,

ez így volt megírva az Univerzumban. Meglátásom szerint az idősebb kuvaszokat is érdemes befogadni, mert többszörösen meghálálják a

szeretetet, törődést, falkához való tartozást.





22 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page