Kuvasz Történetek: Karácsonyi mese
Frissítve: jan. 12.
Kedves Kuvaszrajngók! Fogadjátok szeretettel Edina, Szultán és Szamos szép történetét advent negyedik vasárnapján!
Aki egyszer magáénak tudhatja egy kuvasz barátságát, az újra és újra szeretné átélni ennek a semmihez sem hasonlítható kapcsolatnak a mélységeit. Aki életében egyszer magáénak tudhatja egy nagyszerű kuvasz barátságát, abban az emlékek sosem halványulnak el. Évtizedek távolából, kanyargós életút regényes és profán eseményein átverekedve, az emlékek legszebben csillogó szilánkjai közt ragyogják be életünk regényfolyamát azok a kutyák, akikben a lelkünk, a teremtés éteri-tiszta ártatlanságában, felismerte a másikat. A nagyszerűt. A különlegeset. A megismételhetetlent. Aki már nem is kutya, hanem a lélekcsalád egy nagyon fontos tagja. Edina, a pécsi lány kuvaszos története követezik.
Szultán és Szamos 14, illetve 13 boldog évet töltöttek álom gazdijukkal, Edinával. Hűséggel, odaadással kísérték el életének nagy változásokat hozó éveiben. Szultán szinte szimbiózisban élt a gazdával. Szavakra sem volt szükség, elég volt egy bólintás, egy morrantás, egy oldalra vetett tekintet. És legtöbbször még ennyi sem kellett, hogy a kuvasz mindent tudjon. Elég volt, ha meghallotta gazdája fáradt lépteit, érezte levertségét vagy örömét, és tudta, mi a dolga. Szamos, a szuka egy évvel később érkezett, ő az idősebbhez igazodott, őt követte, őt másolta, így lett a gazdának két felejthetetlen és nagyon boldog kuvasza.
„Az erőt szerettem bennük. Aki számukra falkavezér, azért mindenre képesek. Az okosságukat szerettem bennük. Hogy önállóan gondolkodnak. Hogy egész kicsi korban is maguktól rájöttek dolgokra, és nem kellett őket tanítani. Hogy sokszor nem engedték, hogy butaságot csináljak, és én vakon megbízhattam a döntéseikben. - Gazdi, ebben az emberben ne bízz! Hiába küldesz, nem mozdulunk mellőled! - Szabad lelkűek voltak, mint én.”
Edinával még a férje sem vitázhatott anélkül, hogy meg ne morogták volna. De a séta is csak vele volt igazán jó. Büszkén lépdelt a két kuvasz a gazda oldalán, s ha ugató kutya keménykedett, Szultán csak felnézett, és egyetlen fejmozdulatból értette, hogy nem kell vele foglalkozni. Egy betörési kísérletkor savval fújták le a szemét, amitől megvakult, de kívülálló ezt nem vette észre rajta. (A betörés természetesen Szamosnak is hála, meghiúsult.) Szultán hihetetlen memóriájának és szaglásának köszönhetően minden tereptárgyról, minden útvonalról térképet készített a fejében.
Edina, válása után, ideiglenes lakóhelyre költözött a két kuvasszal, ahol új kalandok elé néztek. Megismerkedtek a falu rettegett hírű, életveszélyesnek kikiáltott, robosztus méretű komondorával, aki egy lovardába bezárva tengette napjait, és ember nem mert a közelébe menni. Egy hónap elteltével, és a kuvaszok hathatós segítségével, a vérszomjas komondor Edina kezéből evett, engedte, hogy új barátja gyógyítsa a bőrét, levágja a szőrét, s bár Szamossal nem egyszer összekaptak, a nagy vihart hárman összebújva vészelték át egy üres istállóban. És ott voltak a sünik is. Két hónapon keresztül, minden áldott este ugyanaz a műsor. „Ugatás, süni, ne bántsátok, maradhat.”
Egyesével kellett minden sünit a gazdával megbeszélni, és mind maradhatott. Aztán sikerült véglegesen saját kertes házba költözni, itt élte le aztán a két kuvasz boldog nyugdíjas éveit. Persze Szultán, a nagy nőcsábász, vakon is, öregen is hajtotta a szukákat, aztán egy-két nap után, újasszonnyal vagy anélkül, de hazaténfergett végül. Ezt is csak addig, még Szamos rá nem jött, hogy árulkodni is tud, és lehet is, a gazda nyugalma érdekben. Onnantól kezdve Szultán már nem tudott többé meglépni a portáról.
….Február volt, dermesztő hideg. Az öreg Szultán menni készült. Már nem igen kelt fel meleg takarójáról. De a gazdának időre volt szüksége, hogy kissé felengedjen a föld. Szamos még elevenen mozgott, ott volt Edina mellett akkor is, amikor a gödör készült. Tudta, hogy mi következik, és döntött. Az öreg és beteg Szultán sírása adta hírül a gazdának, hogy Szamos nem akart a pajtása nélkül maradni, ezért előre ment. Egy nappal később, Edina karjaiban feküdve, Szultán is átkelt a szivárványhídon.
Edina azóta egyedül él. De szeretettől túlcsorduló szívvel és elcsukló hangon tud csak a kuvaszairól mesélni. Szultán és Szamos örökös tagságot nyertek a számára legkedvesebbek közt. És alig várja, hogy négy év múlva, nyugdíjba vonulva, újra kis kuvaszai lehessenek.
A szeretet nem akar semmit. Nem ítélkezik, nem követelőzik. A szeretet csak lobog, egyszerűen és szabadon, ahogy a gyertya lángja. A teremtés éteri-tiszta ártatlanságában egymásra ismerő lelkek közt, fátyolon innen és fátyolon túl, az időtlenségben, örökké.
Comments